2016. november 28., hétfő

{Vigyázz, Kész, Posztolj} - Karácsonyi kívánságlista

Eljött ismét a karácsonyi blogolás, aminek a keretén belül VKP posztokban lesz szó erről, most a kívánságlistával kezdjük!

Idén végre sikerült egy tisztességeset összehoznom, amiből tudnak válogatni a családtagok és hálások. :)

Továbbra is álmom egy szép sminktükör, mert a mostani már igen megviselt állapotú, ha világítós lenne, az lenne a hab a tortán!





A lassan 3éves lila válltáskám kezd hadviselt lenni, utód kell neki, a Red Rouge és a Bagissimo oldalán gyönyörű darabokat találtam!







Lejárt az előfizetés már egy ideje és a Sony Xperia M2-m is cserére szorul lassan, eddig a Huawei P9 modellje fogott meg, hamarosan be is megyünk intézni ezt, remélem valami jó konstrukcióval sikerül elhozni.





A Black Friday-en már nem volt, amit kinéztem, így továbbra is kívánság marad, főleg az Electrolux és a Bosch termékekhez húzok, mert eddig sok jót olvastam róluk.
Végezetül pedig a jövő évre gondolva egy határidőnapló. A Dolce Blocco elrabolta a szívem, egyszerűen álomszépek!

Ezeken kívül, ami még szerepel: jó vastag, meleg harisnya, aláöltöző, zokni, pizsama és mivel beleszerettem a géllakkozásba, így ha valaki meglep egy ajándékutalvánnyal/bérlettel,  nagyon örülnék! :)

Nektek mik szerepelnek a listán?

A többiek kívánságlistáját pedig lent találjátok! :)

2 megjegyzés:

  1. Egyezik az ízlésünk :-) A telo is tetszik és a tükörre pedig én is régóta vágyok már :-)

    VálaszTörlés
  2. Örömmel olvasom! :) A tükör már nekem is régi kívánság, remélem végre találok valahol lassan szépet és nem aranyárút :D

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha megosztod velem a véleményedet/észrevételedet!
FIGYELEM: technikai okok miatt nem tudok közvetlen választ írni, ezért pipáljátok ki az "értesítést kérek" lehetőséget, így kaptok értesítést a válaszomról!

Üzemeltető: Blogger.

© Nóra tükre, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena