2016. január 1., péntek

~ Decemberben történt

Eltelt december is és ezzel 2015 is és már itt a jól megszokott havi beszámoló!

Először is nagyon boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!
Gyorsan száguldott tovább 2015, de azért az utolsó hónapjáról is írok nektek, mert sok minden történt.

Rögtön a hónap első napján elkészítettem egy protein-zabpalacsintát, amit azóta is szívesen készítek, mert isteni finom!
Ilyen volt a répatorta és a forró csoki is, ami elmaradhatatlan kelléke lett a hónapnak. Karácsony után is ezzel pihentünk.
Receptet ITT találtok.


A hónap elején az utolsó előtti fogorvosi látogatásomat tettem, ami után új szokásokra buzdított az orvosom, amihez beszereztem pár új dolgot. Szeretnétek ilyesmivel foglalkozó posztot?? :)
Majd a Cosmoval pihentem, amit meg is osztottak az Instagramjukon, ennek nagyon örültem! :)


Sőt egy vasárnap reggel a Mikulás Gift Swapről is írtam beszámolót, amit nagyon élveztem és várom a következőt! :)
A beszámolót ITT találjátok.

Én ekkor kezdtem el a hangolódást is, díszítettem, ajándékokon, saját kívánságokon. Így sikerült megírni időben a kívánságlistámat és mindenkinek ajándékot venni, ami nálam meglepő, hisz mindig az utolsó pillanatra hagyom. :D


A mi kis mikulásunk nagyon szorgos volt, nagy mennyiségű csokival lepett meg minket, persze a virgácsról sem feledkezett meg. :)


Ez után pedig már csak a karácsonyi hangolódás volt hátra, amibe a sminkem és az ékszerek is beletartoztak.
A karácsonyi menünél már előrelátóak voltunk anyukámmal, az előtte lévő napokban minden, amit lehetett elkészítettünk, így stresszmentes volt a Szenteste. Csodás ajándékokkal leptek meg a szeretteim, figyelték a kívánságlistámat! Ezekről lesz külön poszt.
Ők is mind örültek az ajándékoknak, ami számomra volt öröm! :)
Szerettük volna megnézni a Star Wars hetedik részét, de egyszerűen egy héttel előre sem volt normális hely... Közben az is kiderült, hogy nem érdemes foglalni helyet, mert benne van a pakliban, hogy nem kapja meg az ember, ugyanis lehet valaki épp akkor vette meg, a foglaló pedig csak ott tudja meg... Elnapoltuk.

Szilveszterre nem terveztünk különösebben semmit, mert mindenki máshová ment, hideget jósoltak (ami bejött brr...) és így kettesben töltöttük. Tortillát készítettünk, virslis leveles tésztás snacket, hozzá áfonya pezsgőt ittunk és Gazdálkodj okosant játszottunk. Hajnali 3-ig voltunk ébren, de nagyon jól éreztük magunkat.

Fogadalmat nem tettem, mert csak stresszelnék rajta, helyette célok lesznek, amiket szeretnék elérni.
- ismét elérni a jó alakomat, formálódni, ledolgozni a PMA-nak köszönhető, számomra zavaró felesleget
- tanulni valamit
- növelni a követők, olvasók, lájkolók számát
- még minőségibb blogposztokat írni

Hirtelen ennyi, de év közben még ki tudja! :)
Ti megfogadtatok valamit?
A 2015-ös évről készült egy VKP bejegyzés is, hónapról-hónapra.

A végére pedig jön a szokásos statisztika
Oldalmegjelenítések: 33 218
Feliratkozók: 68 fő
Facebook oldal: 163 lájk

Nagy volt a növekedés önmagához képest a blogon, ezért hálás vagyok Nektek! Köszönöm! :) 

Nektek milyen volt a december? És 2015?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, ha megosztod velem a véleményedet/észrevételedet!
FIGYELEM: technikai okok miatt nem tudok közvetlen választ írni, ezért pipáljátok ki az "értesítést kérek" lehetőséget, így kaptok értesítést a válaszomról!

Üzemeltető: Blogger.

© Nóra tükre, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena