2015. augusztus 31., hétfő

~ Augusztusban történt

A nyár utolsó hónapja is továbbrobogott, az augusztusban történt poszt pedig megérkezett!

Miután megírtam a Júliusban történt posztot, másnap megérkezett a Max Factor Studió féle nyereményem, egy rúzs és egy ecset, amiről már el is készült a teszt, amit itt olvashattok.

A nagy hőségben (mikor máskor? :D) egy Facebook videó inspirálta amerikai palacsintát készítettem M. kérésére, aminek a lényege az volt, hogy nutellával töltöttem. Ekkor jött egy kiadós zuhé, ami után egy szivárvány is látható volt az égen!

A vérvétel eredménnyel visszamentem a házi orvosomhoz a hónap legelején, aki beutalt endokrinológiára és nyaki ultrahangra, amiből sokan már sejthetik, igen, pajzsmirigy gonddal megyek. Csupán annyit kérdezett, hogy fogyok-hízok-e (nem) és vannak-e tüneteim (elkezdtem gondolkodni, ha vannak is, honnan tudjam, hogy az az?) és hozzátette, hogy szíve szerint kezelne már, de tünetmentes vagyok (nem is várta meg, hogy válaszoljak). Elég gyorsan ledarálta mindezt és már mehettem is, kérdezni sem tudtam, mert picit hidegzuhany volt. Semmi mást nem mondott, hogy ez mivel jár, mit lehet tenni, mi lehet tünet. Még aznap elementem a kórházba személyesen időpontot kérni. Az UH októberben lesz, de ami ezután jött lesokkolt: endokrinológiára már nincs időpont idén és jövőre még nincs előjegyzés! :| 5 hónap van (volt) még hátra az évből és jövőre is még, ami hozzáadódik, még az UH-os hölgy is ledöbbent. Azonnal felhívtam anyukámat, hogy szaladjon át a dokihoz (a szomszéd panel) és mondja meg neki ezt. Sajnos már nem tudta elcsípni, ezért másnap átszaladt hozzá, neki már azt mondta, hogy semmi bajom, fiatal vagyok, nem kezelne és az se baj, ha jövőre jutok el az endokrinológiára, annyira nem fontos. Na most itt én hatalmasak pilláztam, hisz előző nap még nem ezt mondta. A lelet is mást mutat.
Esetleg valaki volt már hasonló cipőben?

A következő hétvégén gofrit is készítettem, ami kisebb kudarcba fulladt, ugyanis a gofrisütőnk a második után megadta magát! Én sikeresen még le is forráztam a gőzével a fél kezem. Nem hagytam kárba veszni a tésztát, az amcsi palacsintasütőben megsütöttem a maradékot és isteni lett, talán még jobb is lett, mint a gofrisütős verzió!

M. nagyon beteg volt 2 hétig a hónap elejétől, nem tudott sem enni, sem beszélni, őt ápoltam, sajnos az ínygyulladás nagyon lassan gyógyul.
Na de miután meggyógyult! :D Első utunk a kecskeméti KFC-be vezetett, mivel oda nagyon ritkán járunk, de folyton a nyári grilles termékeket nyomták a TV-ben, miközben ő csak a nyálát csorgatta.



A hónap közepén hozta a postás a Teklától nyert könyvemet egy kedves kis levélke és 3 tea társaságában, már olvasom és teljesen bele tudok merülni. Olvastam a Gyönyörű sorscsapást is, ebben a könyvben is a Maddox fiúk kapnak főszerepet, szóval jónak ígérkezik.

Ebben a hónapban a Cosmopolitan-re esett a választásom, főleg, hogy a normál méretű az utazó méret áráért kapható + egy Müllerbe érvényes 50%-os L'oreal kupon is jár mellé. A Tescoban pedig pont szembetaláltam magam egy Blogger feliratú kólával, teljes volt a boldogság. Kismillió éve nem ittam kólát egyébként, utoljára akkor, amikor tavasszal a moziban Sprite helyett kaptuk és csak a teremben ittunk bele

Új billentyűzetet kellett vennem a laptopba, mert valamiért több betű beadta a törölközőt... Nem volt egyszerű találni, de ahol sikerült, onnan 2 nap alatt megérkezett. Hősiesen azért addig is tudtam blogposztot írni, amiért már büszke vagyok magamra (sem Ó, sem backspace, se pár szám nem volt)! :D

Meggyűlt a bajom a postával, ismét... A helyettes postásunk (az eredeti még a leveleket is felhozza, ha arra van útja, kedves és udvarias) nem vette a fáradtságot, hogy lifttel feljöjjön, helyette csak egy értesítőt dobott be, pedig otthon voltam. Na mindegy. Két nappal későbbre szólt az újrapróbálkozásra. 3 nap múlva, amikor hazaértem, bementem, mert amikorra a papír szólt, nem jött. Kb. fél órás telefonálgatás után kiderült, hogy a postásnak fogalma sem volt, hogy járt-e nálunk, nem emlékezett, ráadásul aznap 11.43-ra volt igazolva a kézbesítés, aznap pedig nem volt nálunk postás. A felettese még le is szúrta, hogy ne mondjon olyat, hogy ő nem tudja, nem érdekli. Ekkor felhívtam anyukámat, hogy olvassa fel az összes héten érkezett csomag feladóját, mert nem tudtam én sem, hogy a feladó alapján ki lehet. Ekkor kiderült, hogy az első sikertelen próbálkozása utáni napon ismét volt nálunk, anyukám átvette, de nem szólt egy szót se neki a postás, hogy ez az, amiről az értesítő szólt. Ráadásul itt látszik meg, hogy mekkora csúszással tartja nyilván a dolgokat (2 nappal később igazolta le, hogy kézbesítette). A felettes amúgy nagyon kedves volt, tényleg utánajárt, nagy sóhajjal megkönnyebbült, de mondta a postásnak, hogy ez elég durva volt és bocsánatot kért tőlem.

A csomagban egyébként az Ékszer Eshop megosztós játékán nyert nyakláncom volt, amit imádok! Hamsa szeme-Fatime keze ezüst medál egy kővel, vékony ezüst nyakláncon, ajándékdobozzal és a következő vásárlásra egy 30%-os kedvezménnyel. Még nem tudom mit vegyek, de mindenképpen be szeretném váltani.


20-án nem mentünk sehová, mert M. visszaesett, pihentünk inkább nálunk, Dr. House társaságában, gumicukorral és chipssel, majd este a panelünk tetejéről (11.emelet) néztük a tűzijátékot a szüleim társaságában.  Fent nagyon hideg szél fújt, hiába voltam vastag kabátban, a torkom reggelre kapart. Szerencsére használt a jól bevált trükköm a betegségek megelőzésére: nagy dózisú C-vitamin és a kamilla tea. Gond nélkül megúsztam (kop-kop-kop).

Múlthéten kiültem körmöt festeni és egy jól szituált, kedves cica megtalált, sokáig barátságosan elvoltunk, majd búcsút kellett vennem tőle és bemennem, de jót tett a lelkemnek egy kis cicázás.

Valamint végre-végre megérkezett a Batiste szárazsampon nyereményem is, amit nagyon vártam már!

Lassan megköveztek a nyerőszéria miatt. :D Éveket pótol be a dolog.

Születőben van egy új fajta poszt is, ami egyenlőre titok! ;)

Az utolsó hétvégén M.-et felhívta egy kollégája, hogy segítsen neki, én addig takarítottam és a szerelmem egy nagy csomag McReggelivel tért vissza, tett egy kis kerülőt Szolnok felé, hogy meglepjen. Hát nem édes? :) Az almáspite a gyenge pontom, az első találkozásunkkor és az első randinkon (mindkettő egy "átverés" eredménye volt, hogy kettesben lehessünk... :D ) valahogy egy meki útba esett és azóta tudja, hogy szeretem (de őt sokkal jobban :)).


Ma pedig a postás meghozta a Rouge Magazin Instagram játékán nyert Lovely palettámat, amire már nagyon rég fájt a fogam, csak az itteni Rossmannban nem volt soha. Alig várom, hogy kipróbáljam! Szeretnétek sminket látni majd?



A végére persze jön a szokásos kis statisztika.Amiért nagy virtuális puszit küldök Nektek! :)

Oldalmegjelenítések: 15195
Feliratkozók: 35 fő
Facebook oldal: 104 lájk


Én ezzel búcsúztatom a nyarat és várom az őszt, mert nagyon szeretem a még napos, de már hűvös időt, ooh és persze szülinapos évszak! :)
Nektek milyen volt ez a hónap? A nyár?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, ha megosztod velem a véleményedet/észrevételedet!
FIGYELEM: technikai okok miatt nem tudok közvetlen választ írni, ezért pipáljátok ki az "értesítést kérek" lehetőséget, így kaptok értesítést a válaszomról!

Üzemeltető: Blogger.

© Nóra tükre, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena