2016. szeptember 20., kedd

Gift Swap 2016 ősz

Nem maradhattam ki az őszi Gift Swap-ből, ugyanis idén is megrendezésre került Rami által, aki engem ajándékozott meg! Nagyon kíváncsian vártam a csomagocskát, lessünk is bele!

Rami már korán megérdeklődtem, hogy van-e óhaj-sóhajom, mit szeretek és ennek megfelelően állította össze a csomagomat, ami gyorsan érkezett meg hozzám és azonnal levett a lábamról, a súlyos dobozt kinyitva a fenti látvány fogadott! A papírcsíkok igazi ünnepi hangulatot varázsoltak és így még rejtve maradt a tartalma a doboznak. Egy hónappal korábbi szülinapnak könyveltem el ezt! :D

A papírok alatt pedig előbújtak az ajándékok:

A kis levélke mellett lapult két notesz, az egyik egy kockás spirál szívecskékkel, a másik pedig fejezetenként különböző színű vonalas. Pont azon a héten véglegesült a suli, így a társaim lesznek! A levélkét a smiley diary végébe tűztem, így tudni fogom, hogy kitől kaptam! :)

Rami gondolt az őszi kuckózós napokra, ugyanis organikus teák is kerültek a csomagba, igazán különleges ízesítéssel. A hétvégén már tudom mivel fogok bekuckózni és Agymenőket nézni!
Az illatos zsepik a gyengéim, képes vagyok sokáig szimatolni őket, sőt mindig inkább csak azért viszem magammal őket, hogy illatosítsák a táskámat, ha úgy van, csak előveszem és beleszippantok, elfeledtetve a rossz illatokat. Szívfájdalommal vagyok képes elhasználni őket, beteges ugye? :D

Amikor megpillantottam a körömlakkot és a hajpakolást, nagyot dobbant a szívem, ugyanis menta színű lakkra ezer éve vadászok és ez a hajpakolás pedig elfogyott nálam! Az arcmaszkot pedig már ismerem és szeretem is, szóval garantáltan el fog fogyni, főleg a hűvös időben. A szemceruzát még felénk csak nem is láttam mostanában, szóval nagyon várom, hogy kipróbáljam!


Nem tudok elég hálás lenni Raminak, akinek a blogjára nézzetek be feltétlen! http://stilusesegyeb.blogspot.hu/
Anyukám szavai a legtalálóbbak, amikor meglátta a csomagot: "óó, hát ő egy angyal!"
Egy aranyos angyal, aki tudta még jópár km-es távolságból is, hogy mit szeretek!
Köszönöm még egyszer! :)

4 megjegyzés:

  1. De aranyos vagy Nóri,
    köszönöm szépen a kedves sorokat :)

    VálaszTörlés
  2. Rami mindig kitesz magáért. A mai napig nem győzők halát adni én is a csomagért. Anyukámnak is kb ez volt a reakciója annak idején a csomagomra :D Tényleg vannak a világban még rendes emberek, irtó klassz a csomag :)

    VálaszTörlés
  3. Ugye?! :) Több ilyen embert a világnak!! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha megosztod velem a véleményedet/észrevételedet!
FIGYELEM: technikai okok miatt nem tudok közvetlen választ írni, ezért pipáljátok ki az "értesítést kérek" lehetőséget, így kaptok értesítést a válaszomról!

Üzemeltető: Blogger.

© Nóra tükre, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena