2016. július 24., vasárnap

Teszt | Pro Oval Brush

A szerzeményes, bontogatós videóban mutattam meg először ezt a kefét és azóta kialakult róla a véleményem, amit meg is osztok veletek!

Sokáig gondolkodtam, hogy megrendeljem-e ezt a kisebb méretű ecsetet, de végül a kíváncsiságom győzött! Majdnem 3 hét alatt érkezett meg, de teljesen épen.

Az ára egyébként 395Ft volt innen rendeltem.

Egyszerű fekete, felirat mentes a nyele, jól kézre áll, enyhén hajlított, hogy jobb fogása és pontosabb irányítása legyen.
A fején 2centi hosszú szőrökből áll a kefe, aminek az alsó fele világos, krém színű, a teteje barna.  Tömött, de nagyon puha! Az első használat előtt átesett egy mosáson, ekkor 5-6szál hullott ki. Kicsit megijedtem, hogy akkor ez most hullós lesz... Szerencsére ez csak akkor történt meg, azóta egyszer sem. Két szálat én utasítottam rendre, mert kilógtak, ki nem hullott, csak hosszabb volt  (az utolsó képen ezt még láthatjátok, akkor még nem csináltam meg)
A szöszöket szereti magához vonzani, így érdemes tőlük távol tartani. Javasolt mosás 2 hetente 1x alkalom, ha kontúrt dolgozok el vele, az után ki szoktam mosni, mert véletlenül sem akarok barna csíkokat magamra. :) Kímélő szappannal semmi baja, sőt nagyon jó illata van. :)


Eredetileg a kontúr eldolgozásához rendeltem, de gyakorlatilag azóta a korrektort is ezzel dolgozom el! Mindkettővel nagyon jól bánik. Meg kell tanulni használni, mert túl erős rányomásnál csíkoz, ottmarad a nyoma és inkább körkörös mozdulatokra született, mint egyenesekre, de a szilárdabb (pl kontúr) sminktermékekkel nem csinál ilyet, csak a folyékonyaknál.
Sokkal kevesebb is kell a korrektorból, alapozóból, mert lényegesen nagyobb területen tudom vele egyenletesen eldolgozni. Nem tudom, hogy csinálja, de ügyes!


Összességében azt tudom mondani, hogy ennyi pénzért simán megéri! Engem a takarékosság és a puhaság győzött meg és még fogok belőle rendelni egy nagyobbat, alapozóhoz, mert ez a kicsi ahhoz azért, viszont korrektorhoz, kontúrhoz, pirosítóhoz, highlighterhez pont jó!


2 megjegyzés:

  1. Nekem olyan furcsa kis eszköz még mindig :D de lehet teszek majd vele egy próbát!

    VálaszTörlés
  2. Egyébként igen, érdekes, főleg a fogása :D Viszont kontúrhoz és korrektorhoz imádom azóta! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha megosztod velem a véleményedet/észrevételedet!
FIGYELEM: technikai okok miatt nem tudok közvetlen választ írni, ezért pipáljátok ki az "értesítést kérek" lehetőséget, így kaptok értesítést a válaszomról!

Üzemeltető: Blogger.

© Nóra tükre, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena