2016. március 11., péntek

Egészség | Minden 10. nőt érint! És Téged?

A névváltáskor írtam, hogy ezentúl egészséggel kapcsolatban is fogok írni, nos, ez a téma most következik, ugyanis az elmúlt hetekben többször írtam, ideje kifejtenem, mi is történt pontosan. 

Nem könnyen emészthető téma és nem is egyszerű, de úgy érzem jól jöhet ez, mert a saját bőrömön tapasztaltam meg, milyen ezzel egyedül lenni, hogy annyira kevés a személyes tapasztalat! Főleg, hogy sokan lehetünk, akik hozzám hasonlóan úgy gondolhatják nem érinti őket.


Gyors visszatekintés, hogy miért is indultam el ezen az úton: 

21 éves vagyok, 10éve menstruálok, 7éve küzdök gyulladt pattanásokkal. A bőrgyógyászati dolgok nem segíttek, 16 évesen jött a Diane 35, a hormongyógyszer. Eltűntek a pattanások a hátamról, dekoltázsomról, javult valamennyit az arcom és a hajam. 3 év kúra és kevés előrelépés. A bőrgyógyász azzal bocsátott el, hogy szerinte nőgyógyászati gond, vegyen át ő. Oké, elmentem, ő lecserélte egy másik antiandrogén fogamzásgátlóra, a Belarára, ami kifejezetten vékony lányoknak ajánlott, főleg ha pattanásos valaki. Juhú! El is kezdtem szedni, mellékhatásokat nem tapasztaltam, az arcom gyönyörűen kitisztult, a vérzésem jelentősen gyengült, fájdalommentessé vált. Fél évig tartott mindez, amikor visszatért a fájdalom és a pattanások, de a legtöbb csak egy helyen: az államon! Ekkor híztam 2-3kg-ot és fáradt, nyűgös lettem, de úgy voltam vele, hogy a tavaszi vitaminhiány az oka. Nem múlt el és az éves vérvételen kiderült, hogy a pajzsmirigyem alulműködik. Szubklinikus, tehát klinikai jelei vannak, kevés tünettel. Ez a legkönnyebben kezelhető formája, gond nélkül be is tudta állítani az endokrinológus, ekkor elmúlt a zsíros bőr és a maradék pattanás is lecsökkent, kizárólag állra koncentrálódott a ciklus közepén.  A doki korábban kérdezett rá, hogy egyébként mitől vannak a pattanásaim, mióta stb.? Elmondtam a történetet és ő felvetette a PCOS-t, valamint, hogy nőgyógyásszal konzultáljak. Ő lecserélné a Belarát.


Meg is történt a felkeresés, ekkor hüvelygyűrűre cserélte a Belarát, mert lehet előjött a mellékhatása, hogy aknét okozhat. Milyen jó, hogy egy olyan szer, amit elvileg ellene találtak ki, ki is hozhatja?! A gyűrűnek nincs ilyen mellékhatás lehetősége, eddig nem sokan panaszkodtak rá. Az is lehet, mivel kis testsúlyom van, hogy túl erős a Belara, mert az alkoholhoz hasonló a hormon: minél vékonyabb és kisebb valaki, annál erősebben hat rá. Valamint lehet nőgyógyászati oka. Vérvételre és ultrahangra utalt be
Időközben én is olvasgattam, megkerestem a Belara angol nyelvű tájékoztatóját, amiben egy érdekességet találtam: endometriózist okozhat, ha van, azon ront! Erről egy szó nincs a magyarban, pedig tökéletesen megegyezik a csomagolás, hormonadag.

A vérvétel mindegy volt, mikor történik, mivel szedtem még a Belarát, direkt így küldött el a doki, hogy lássa, mit csinál vele a szervezetem. Az eredményen semmilyen eltérés nem volt látható, az ösztrogén és a progeszteron alacsony, tehát jól hatott a gyógyszer, az arányok nem mutattak semmit, a tesztoszteronom megközelítette, de nem lépte át a határértéket. 

Ez után jött az ultrahang. Után olvastam a dokinak, aki vizsgált volna, ha ő lett volna! Behívtak, odaadtam a papíromat és a következő kérdést szegezte nekem a doki: hány hetes tetszik lenni?
Látni kellett volna szerintem az arcomat, hogy mekkorára nyíltak a szemeim és nyitva maradt a szám. Elmagyaráztam, hogy nem terhes vagyok, hanem PCO gyanúval jöttem. Így beküldött a vetkőzőbe, nadrág-bugyi le. Amíg vetkőztem, kiderült, hogy ő nem a kiírt doki, mert az szülést vezet le éppen... Juppi...
Először hasi UH-ot csinált, a vizsgáló asztalról nézhettem én is a nagyképernyős tv-n a dolgokat. Ennél kb semmit nem tudtam kivenni. Majd jött a hüvelyi UH. Egészen addig nem éreztem sok minden, amíg el nem kezdte forgatni a vizsgáló fejet. Na, ez nem kellemes! Itt már sokkal többet láttam én is, mindent lemért és megnézte a petefészkeket. A bal meg van nagyobbodva és mindkettő teljes állománya tele van tüszőkkel és ciszták is vannak. Nem gyöngysorban, hanem csak úgy. Az a kép, sose fogom elfelejteni, hogy az, aminek üresnek kellett volna lennie, egy szürke foltnak, tele fekete-fehér gömbökkel! Félelmetes!
A kép szemléltetés, a sajátom ennél sokkal pöttyösebb volt, de kevés olyan képet találtam, ami nem gyöngysoros. 





Még kétszer-háromszor körbeforgatta a fejet, ekkor már úgy éreztem, hogy még egy és lerúgom a székről (mivel a ciklus 6.napján voltam és még meg is volt a vérzésem...)! Ugyanis elkezdett sietni, szóltak, hogy a fogadott betegénél beindult a szülés, viszik a műtőbe fél óra múlva... 


Multicisztás ovárium került a papíromra. Az orvostól nem tudtam kérdezni, mert mire felöltöztem ő aláírta a papírt és ment szülést levezetni. A nővérkének vagyok végtelen hálás azóta is, látta az arcomon a kétségbeesést, hogy mi lesz most és felajánlotta, hogy menjek be másnap, az orvosom ügyel, szól neki, tudok vele beszélni, nem kell újabb 3 hetet várnom a rendelésére.
Őszinte leszek: felkavart, sok mindenre számítottam, de egy ilyen képre nem, a hazafelé út piszok hosszú volt, nem akartam elhinni a látottakat és borzasztóan éreztem magam. De legalább most már tudom miért szúr az alhasam két oldala...

Másnap a dokim azt mondta, hogy nem egyértelmű PCO, viszont nem is létezik konkrét kórkép, lehet pattanásos fajta vagyok. Mivel nincs extra szőrösödésem, nem vagyok elhízott, nincs cukorgondom (bár nem terheltek) és van vérzésem (a gyógyszer mellett mondjuk azt hiszem jó, hogy van) így ha az is, akkor nagyon-nagyon korai stádiumban van. Ha valamelyik fent említett tünet megjelenik, elmarad a vérzésem a gyűrű mellett és nem terhesség, akkor van gond. Figyeljek magamra, sportoljak. A Nuvaring a megoldás, amíg nem akarok babát. Amiről egyébként elmondta, hogy jó esélyem lesz az UH kép ellenére a természetes teherbeesésre később, ha nem sikerül, akkor egy kis stimulálás elég szokott lenni.

Az endokrinológusom is gyorsban tudott fogadni, mert megüresedett egy időpont. Ő is azt tudta mondani, hogy nem PCO-s eredmények ezek, de figyeljek magamra. Hozzátette, hogy ne ijedjek meg, ez gyakori, minden 10. nőt érint is, ugyanúgy, mint a pajzsmirigy alulműködés is, csak kevesen járnak utána! Ráadásul ezek lehetnek úgymond "társbetegségek" tehát kialakulhat egy a másik mellé. 
Adott egy szert a pattanásokra és meglátjuk. Erről a szerről kicsit később fogok beszámolni, mert több hét kell hozzá, valamint a gyűrű hatásairól is. 

Úgy döntöttem, hogy időt adok a hüvelygyűrűnek és a szernek, meglátom, hogy alakul a bőröm állapota, ha ismét romlik vagy más tünetem is lesz, akkor konkrétan egy budapesti rendelőintézetet fogok felkeresni. Mert bár tudom, hogy mindkét orvosom jó szakember, de úgy érzem, nem ez a szakterületük.

A PCO-ról nem szeretnék előadást tartani, mert szerintem az internet erre bőven ad lehetőséget, viszont a rutinvizsgálatok és a különböző tünetek fontosságára szeretném felhívni a figyelmet! Nem kell megvárni szerintem, amíg az ember magára szed 10+kg súlyfelesleget, tönkremegy.  A minden 10. érintettség, rengeteg! Sajnos manapság kérni kell a különböző vizsgálatokat és nem mindig adják könnyen magukat, akarom mondani a beutalót, magunknak kell figyelni és utána járni. Ismét bejön, amit korábban is írtam már: addig kell ütni az orvosod, amíg jobban nem leszel! Lesznek olyanok az úton, akik megpróbálnak meggyőzni, hogy ez normális, fogadd el, jaj mi a kis szőrösödés, pár patti, egy kis hajhullás, hasfájás és a többi. Ne fogadd el, mert nem normális!

Ennek a posztnak a célja, hogy figyelj magadra, hogy ha gond van, ne félj addig menni, amíg nincs meg a megoldás, amíg nem érzed jobban magad és nem vagy egyedül! 
Nektek vannak ilyesfajta tapasztalataitok? Akár az egészségüggyel, akár a konkrét tünetekkel kapcsolatosan?

5 megjegyzés:

  1. Hűha! Kicsit most ledöbbentem, mert néhány tünet nálam is egyezik ,sőt többször gyanakodtam a pajzsmirigy problémára, illetve hasonló gondokra, de pont az általad is említett, "orvosi szakszerűtlenség" illetve a mindenért kérvényt kell benyújtani hozzáállás miatt még nem szántam rá magam egy alaposabb kivizsgálásra, viszont most tényleg komolyan elgondolkodtam.

    Mielőbbi gyógyulást kívánok Neked! :)
    További szép estét!

    www.alexandrabarva.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  2. Szerintem egy vérvételt mindenképpen megér a pajzsmirigy (TSH-t elég kérni, mert ha az problémás, a laborok automatikusan néznek T3, T4 értéket) kivizsgálása! :)
    Sajnos az endokrinológiák telítettek a szakrendelések, nekem ha arra várok, még most is várnék az első konzultációra! :\

    Köszönöm és neked is kívánom, hogy mielőbb kiderüljön (hogy nincs gond! ;)).

    Szép estét és kellemes hétvégét! :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem inzulinrezisztenciám van, eléggé korán jött meg először, s azóta csúszkált össze-vissza, volt hogy fél évig nem volt meg, utána elöntött a vér. Rengeteg pattanásom volt, emellett elég sokat híztam.
    Szerencsére cisztát még nem találtak a méhemben az ultrahangok során. Cukormentes diétát kell tartanom, nem ehetek sima cukrot, szőlőcukrot és gyümölcscukrot. Azzal lettem befenyítve hogy a végére cukorbeteg lehetek, meg PCO alakulhat ki nálam, ha nem tartom a diétát.
    Érdemes elmenni vérvételre, s bár drasztikus diéta, nem árt kipróbálni. Bár eléggé sokat fogy tőle az ember az első pár hónapban...

    Remélem nincs semmi gond, s örülök hogy írtál erről a témáról ^^

    Szép estét :)

    VálaszTörlés
  4. Lehet, hogy ez beteges, de ódzkodom a tablettáktól. 17 éves koromban kezdtem fogamzásgátlót szedni és semmi bajom nem volt vele/tőle, de az első szülés után már nem álltam rá vissza. A gyógyszergyárak éljenek másokból, ne az én családomból... És sajnos a gyógyszerek mellékhatása általában az szokott lenni, ami ellen valók. Ha jól vagy és beszedsz pár lázcsillapítót, lázas leszel. Pont.

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy hasznosnak találod és valóban nem árt vigyázni az embernek magára, hisz nekem is a PCO így nem áll fenn, de mint, a világon bármelyik nőnél előjöhet. A következő posztban lesz beszámoló a változásokról, hogy mennyire mindenre képes a kis szer, amit kaptam és a sport, valamint az egészséges étkezés.

    Sajnos ez így van amúgy! Nálam a C-vitamin és a lázcsillapító a tökéletes példa, ahogy elkezdem szedni, rosszabbul leszek tőle. Borzalom!
    Nálam amíg nem tervezek gyereket (kb 10éves terv... :\ ) addig megbízható módszer kell, azért választottam ezt, mivel a sürgősségi tabletta többet ártana, a többi módszertől pedig tuti az idegosztályon kötnék ki. :D

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha megosztod velem a véleményedet/észrevételedet!
FIGYELEM: technikai okok miatt nem tudok közvetlen választ írni, ezért pipáljátok ki az "értesítést kérek" lehetőséget, így kaptok értesítést a válaszomról!

Üzemeltető: Blogger.

© Nóra tükre, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena