2016. február 2., kedd

~ Januárban történt

Őszintén, én még nem fogtam fel, hogy 2016 első hónapja eltelt, de megtörtént, próbálok megbékélni és közben beszámolok arról, milyen is volt január.
Az új év első napja pihenéssel telt, pontosabban kipihentük az Ivós Gazdálkodj okosan játékot (akárhányszor valaki belépett a bankba, ittunk egy felest, minden hatos dobásnál sok lett volna :D ) másnap pedig a barátokkal találkoztunk egy pizzázás-forrócsokizás erejéig, ahol kicsi kikapcsolhattunk.


Főleg, hogy a hónap első hetén ismét a fogorvosnál voltam, a 2. kör fogkőeltávolítás is meg volt.

Közvetlenül ez után kerestek telefonon állásügyben, interjúra hívtak Pestre, ahová jókedvűen érkeztem, ám ez nem tartott sokáig, ugyanis ekkor derült ki, hogy a felajánlott állás nem bejelentett és a távmunka annyira nem távmunka és nem olyan, mint hirdették (feltételeit tekintve, saját géppel, amibe egy Ft támogatást nem adnak, pedig kellene, egy óra alatt 30 facebook posztot kell írni, ez szerintem nem szövegíró állás, hanem social media, de mind1.. ). Viszont mindez annyira lelombozott, hogy ezt miért nem lehetett telefonon elmondani, hogy ne dobjak ki az ablakon 10percnyi beszélgetésért 4000Ft-ot?! Hazafelé a Westendben nézelődni sem volt kedvem!

Egyetlen pozitív dolog történt: hatalmas pelyhekben szakadt a hó és ennek ellenére percre pontosan közlekedett a vonatom! Otthon ennek a szépségében gyönyörködtem.


Ennek a hétnek a végén elmentünk megnézni a Star Wars 7. részét, amire már jó előre foglaltam jegyet, hogy szuper helyünk legyen, mert egyébként még ekkor is igen gyorsan (8nappal az előadás előtt) elfogytak a jó helyekre szóló jegyek.
Naccos és sprite mellett élveztük a filmet, sőt legnagyobb meglepetésemre nekem jobban tetszett a film, mint a nagy rajongó M.-nek. :D


Időközben megérkezett a még tavaly rendelt Ebay-es rendelésem, amiben egy ecset utánpótlás, egy szemkötő és egy ecsetmosó Brushegg volt, már nagyon vártam őket. Hamarosan lesz kívánságlista, mert ismét túl sok időt töltöttem az oldalon és megtetszett ez-az. :D



Az ezt követő hét mozgalmasabb volt, mert eljött az utolsó fogorvosi kezelésem, amikor a polírozás után a fogorvos megmutatta a helyes fogmosási technikát (ő mosta a fogamat, én pedig tükörből néztem :D ) megdicsérve, hogy látja, hogy foglalkozom vele és hatalmas a változás (hozzátette, hogy sok ember a fogmosásig sem jut el, nem hogy a helyes technikáig, fogköztisztító keféig vagy fogselyemig!!!). Ekkor kaptam egy fogkrém mintát, kuponnal együtt.
Nagyon elégedett vagyok a munkájával és az időpontokkal. Ha valaki keres a belvárosban nagyon jó fogorvost, aki nem beszél feleslegesen, nem tenyérbemászó, hanem egyenes és naprakész szakember, későig tartó rendelési idővel, korrekt áron, akkor vegye fel velem a kapcsolatot! :)



A munkaügyi központ levélben behívott egy tájékoztatóra, ahol kiderült, hogy részt vehetek a 25 éven aluli pályakezdők számára szervezett Ifjúsági Garancia programban, aminek keretén belül ingyenesen tanulhatok szakmát, mialatt támogatnak is és később segítik az elhelyezkedést, mivel a különböző tanfolyamok a városunk jó pár cégével történő megbeszélés után lettek összeállítva. Én jelentkeztem egy szakmai tanfolyamra és egy nyelvtanfolyamra.


A MBBK csoportjában indult Nap bloggere kezdeményezésben részt vettem és sorra is kerültem, a bejegyzést ITT olvashatjátok!

Azon a hétvégén pedig a második évfordulónkat ünnepeltük M.-mel, akitől ezt a gyönyörű marsala színű cipellőt kaptam, valamint szakmai ártalmának köszönhetően (szándékosan a középső ujjamra) készített egy gyűrűt! Szavakat nem találtam, úgy örültem neki! :)



A hónap utolsó hetére kaptam időpontot a nőgyógyászhoz, aki kiírta a hormonvizsgálatot, az UH-ot és megígérte, hogy utánajárunk a dolgoknak! Már nagyon kíváncsi vagyok az eredményekre és hogy mi lehet a gond. Erről majd inkább külön posztot akarok.

Volt VKP, Elfogytak, Aknéstop, Karácsonyi ajándékok és 2015 kedvencei, hogy kiemeljem a legolvasottabbakat. :)

Ami számomra elég negatív dolog, de tanácstalan is vagyok, az az, hogy az Elite Fashion Öltönyház egyszerűen "eltűnt" vagyis november óta 4 cikkem van náluk, ebből kettő megjelent és nem válaszolnak az e-mailekre...

A szokásos statisztika
Oldalmegjelenítések: 37 704
Feliratkozók: 70 fő
Facebook oldal: 166 lájk 
Instagram követők: 1363

Hatalmas ölelést küldök érte mindenkinek! :)

Nektek milyen volt az év első hónapja?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, ha megosztod velem a véleményedet/észrevételedet!
FIGYELEM: technikai okok miatt nem tudok közvetlen választ írni, ezért pipáljátok ki az "értesítést kérek" lehetőséget, így kaptok értesítést a válaszomról!

Üzemeltető: Blogger.

© Nóra tükre, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena