2015. november 9., hétfő

Joy-napok kívánságlista! + tippek

Alig tudtuk magunk mögött az előző kuponos napokat, már itt is van a másik és bizony erre is készültem egy listával és pár tippekkel, mert ugye jönnek az ünnepek, be kell tárazni a dolgokat, ha lehet, akkor inkább akciósan!

A novemberi Joy magazinban található meg most a sok-sok kupon, amit most 12-13-14-én tudunk majd beváltani a kijelölt üzletekben, ráadásul ennek a számnak a megvásárlásával 20Ft-tal támogatjuk a Mosoly Alapítvány!

Először jönne a listám, a végére pedig tippeket adok, hogy éljétek túl, okosan, ügyesen ezeket a napokat!

Lista
Drogériák 

Mint beauty blogger, adja magát, hogy ezzel kezdek, főleg, hogy ilyenkor a legjobb betárazni a bevált dolgokból vagy épp kipróbálni újdonságokat.
Nálam bevált dolog az Adidas dezodor spray (Rossmann 50% + 10% végösszeg), Garnier (Dm 25%) a másik, ezt a kettőt szoktam váltogatni, mert hajlamos a bőröm megszokni, de ezek beváltak, a Garnier főleg, hogy nem hagy tényleg nyomot a felsőkön.
Az Eucerin DermoPurifyer Speciális Hidratálóját (Eucerin 20%) még mindig meg akarom venni, mert az előző kuponnapokon nem sikerült... Nagyon sajnáltam, mert ez az egyetlen arckrém, ami 100%-ig bevált és segít a bőrömön. Most nagyon izzítok rá!
 M.-nek az Old Spiceból (Dm 25%) fogok venni, valamint az Adidasból (Rossmann 50% + 10% végösszeg), neki is nagy kedvence, nekem is, nagyon szeretem rajta! :)
A Rimmeltől szeretném a jelenlegi alapozóm "nagytestvérét" megvenni, mert ez, a Lasting Finish érintésálló és hozzá a Stay Matte púderét, ha lesz 001 Transparent árnylatban. (Rossmann 50% + 10% végösszeg)
Valamint a szokásos L'oréal Prodigy5 hajfestéket is venni fogok, ha jól emlékszem azon a hétvégén akciós lesz és emellé jár egy ajándék Elséve sampon vagy balzsam (választható) a Rossmannban.
Gondolkodom egy szemöldökfixálón, ennek még utána fogok addig olvasni, a S-he (Dm 50%) termékén gondolkodom. Ha esetleg nektek van róla tapasztalatotok, írjátok meg! 


Persze lesz nálam Maybelline, Astor, Alverde kupon, ha esetleg akkor látnám valami jót, illetve ajándékötletekhez is jó lehet, ha látok olyat, ami jó lenne az adott célszemélynek! :)

Ruházat

Most csak F&F lesz, itt kinéztem egy szett karácsonyi zoknit, mert lassan, de gyűlnek a téli zoknik. Valamint a hidegbe jól jön az aláöltöző, konkrétan egy fekete trikót kell néznem, fehér van csak. Ezen kívül pedig egy hatalmas nagy szerelmemre szeretnék lecsapni: egy gyönyörű csizma (nagyon hasonló a képen láthatóhoz, mert legutóbb lett volna rá keretem, de méret már nem volt. Most ismét van méret, csak a teljes árán őszintén fájna a szívem, de így azért a 20% jó lesz.

A F&F Home részlegen karácsonyi ajándékokat fogok beszerezni, bögrék, háztartási dolgok, törököző. Itt lesz szintén 20%.

Nekem ez most egy rövidke lista, de fontos dolgok vannak rajta.

Tippek

  • Előtte pár nappal menj be körülnézni! A kiszemelt terméket ott próbáld ki, a tesztert (ugye ezt mondani se kell?? :) ) így lesz időd átgondolni, hogy biztos kell-e és aznap már csak le kell kapni a polcról. Nem lesz nyomás, hogy megvedd, csak mert nehogy más elvigye.
    Ruhákra is ez érvényes! Így nem kell aznap a hosszú sorokat végigvárni a próba-fülke előtt.
  • Ha teheted egy kevésbé központban lévő üzletet válassz! Itt nagyobb az esély, hogy második napon is tudsz vásárolni vagy akár a harmadikon és még a tömeg is kisebb lesz.
  • Ahová lehet és tudsz, oda menj nyitásra és az első napon! Tudom, hogy bizonyos időbeosztás mellett ez lehetetlen, de ha mégis, akkor érdemes az első fél órában letudni, mert ekkor még nincsenek sokan általában, kicsit kómásak az emberek - te pedig villámként száguldhat keresztül a bolton, nem is fognak elkapkodni semmit a szemed elől! ;)
    Azért az első napon, mert legutóbb nem történt utántöltés mindenhol és aki a 3. napon érkezett, már csak üres polcok fogadták. Elég hervasztó.
  • Legyen nálad a listád és a kuponok! Sőt azok is, amikre azt mondtad, hogy talán. Inkább legyen nálad, de nem használod fel, mint nincs nálad, de mégis kellene. 
  • Figyelj arra, hogy mire érvényes a kupon! Melyik üzletben, milyen mennyiségben, az egész márka/választék vagy csak egy konkrét termék/szolgáltatás, összevonható-e kedvezménnyel, van-e az adott termékre akkor épp akció. Ne ott derüljön ki, kellemetlen szituáció lehet belőle, főleg tömegben néznek ilyenkor csúnyán az emberre...
  • Olyasmit vegyél elsősorban, amiről tudod, hogy bevált, kell! Ezek legyenek a legfontosabbak, majd csak ez után jöjjön az, amit meglátsz, megfog és mérlegeld a kedvezmény mértékét ( 20% nem mindig a legjobb, mert sokszor a boltokban később egy sima akció lehet akár 30-40% is, akkor pedig lehet bánni fogod)! Egyébként pedig ezek a nagyobb kedvezmények jó lehetőségek egy olyan termék beszerzésére, amiket ki szeretnél próbálni, kisebb összeget sajnálunk, ha nem válik be.
  • Döntsd el, hogy szükséged van-e egy társra ekkor! Sokan szeretnek társaságban vásárolni, mert jól jön a tanács, helyetted sorba állhat, meglát olyasmit, amit te nem, segíthet. Én személy szerint a drogériát egyedül szeretem lerendezni, gyorsan. A ruházathoz és egyébhez viszont nem szeretem, ha nincs velem valaki, aki segít egy-egy ruhadarabról eldönteni, hogy áll.
  • Vigyél magaddal vizet és egy kis túlélő nasit! Sőt egyél indulás előtt, mert az üres gyomor + nyomás idegessé, ingerültté tesz! Sokszor nem is a benti rész a stresszes, hanem a kijutás, akár az üzletből, akár a parkolóból.
  • Figyeld a blokkot és a pénztárost! Emberek, ráadásul elég húzós lesz ez a 3 nap, hibázhatnak ők is. Nálunk annyira rendesek mindig a drogériás lányok, hogy ha kuponod van, sok a kedvezményes dolog a kosárban, nem csak ilyenkor, visszanézi, mondja, hogy mire, mennyi járt. 
Remélem hasznosnak találtátok a listámat és a tippeket, valamint, hogy nektek is sikeresek lesznek ezek a napok és csupa jó dolgokat fogtok beszerezni!

Mentek Joy-napozni? Ha igen, milyen bevált trükkjeitek vannak? Mik a tervek, mit szeretnétek venni?
Ha nem, miért nem?  :)






7 megjegyzés:

  1. Nagyon jó kis bejegyzés lett :) Én az Astor 50%-os kupont vártam, nagyon azt biztos beváltom a kedvenc gyorsszárító fedőlakkomra. Glamour napokon is vettem belőle, de ott korlátozott volt a darabszám így csak két darabot sikerült begyűjtenem, ami nálam pont elfogyott a Joy napokra... szóval itt az ideje pótolni a készletet. Old Spice-t én is szeretnék, az a fiam kedvenc márkája... a többit még meglátjuk :)))

    VálaszTörlés
  2. Köszi!
    Tudta a lakk is, hogy jönnek a Joy-napok! :D Igen, a mennyiségkorlát nálam is gondot jelentett pár helyen, kicsit fájt a szívem.
    A fiadból férfit fúj :D Az a reklám, sose fogom elfelejteni!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól összeszedted a tanácsokat, én is hasonlóképp készülődöm :) Most nem szándékozom annyi mindent venni, de eszembe jutott hogy F&F-ben cuki pizsamák is vannak. Szokásos hajfestékemet mindenképp megveszem, meg a Riva de loop zselés arclemosóját néztem ki. :)

    VálaszTörlés
  4. Köszi! :) Akkor már te is rutinos vagy!
    Oh azokat imádom, minden annyira édes, hogy minden napra másikat vennék! :)
    Drukkolok, hogy minden sikerüljön! :)

    VálaszTörlés
  5. Én is kinéztem egy csomó mindent, holnap megyek kicsit körbeszaglászni, aztán pénteken megvenni, ami tetszik. Nálunk itt drogériákban nem kell félni, hogy elkapkodják, viszont a többi kupont valószínű csak szombaton tudnám beváltani, ráadásul Pécsen, ami ugye azért elég népes város és valószínű hamar elfogynak a dolgok, de majd meglátjuk, azért én bizakodom. Jó vásarlást neked!:)

    VálaszTörlés
  6. Én is kinéztem egy csomó mindent, holnap megyek kicsit körbeszaglászni, aztán pénteken megvenni, ami tetszik. Nálunk itt drogériákban nem kell félni, hogy elkapkodják, viszont a többi kupont valószínű csak szombaton tudnám beváltani, ráadásul Pécsen, ami ugye azért elég népes város és valószínű hamar elfogynak a dolgok, de majd meglátjuk, azért én bizakodom. Jó vásarlást neked!:)

    VálaszTörlés
  7. Ugye mennyivel jobb felkészülve menni? :) Engem mindig jó érzéssel tölt el, hogy nem akkor és ott kell nyomás alatt dönteni.
    Nálunk a Rossmann itt áldás, feltöltik, amit lehet. A dm már kevésbé sajnos :\
    Szolnoktól már én is tartok, múltkor is ezren voltak... De próba-cseresznye! Neked is jó vásárlást és teli kosarat! ;)

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha megosztod velem a véleményedet/észrevételedet!
FIGYELEM: technikai okok miatt nem tudok közvetlen választ írni, ezért pipáljátok ki az "értesítést kérek" lehetőséget, így kaptok értesítést a válaszomról!

Üzemeltető: Blogger.

© Nóra tükre, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena