2015. október 16., péntek

PP | Pajzsmirigy problémák

Pajzsmirigy Péntek | Új sorozat az Aknéstop mellé, hogyan lettem az áldozata az alulműködésnek.


Ez elég személyes és lehet sokak számára nem túl érdekes sorozat lesz, de úgy érzem, beszélni kell róla, ugyanis sokak nem tudnak róla, én se tudtam,  hogy ez a gond és ha időben észreveszik, megelőzhető rengeteg kellemetlen tünet, ami meg is keserítheti az életünket. Főleg, hogy sokakat ezer helyre küldenek a tünetekkel, vagy legyintenek, miközben az alapbetegséget kéne kezelni.


Hónapokkal ezelőtt írtam vérvételről nektek, hogy nem bírom, de túl kell rajta esni, azóta hálát adok ezért!
Bizony, ha arra nem megyek el, a házidoki pedig nem kér pajzsmirigy hormonpanelt, nem is derül ki semmi.

Mi ez egyáltalán?
A pajzsmirigyünk a gégénk előtt helyezkedik el, kétféle hormont termel (T3 és T4), ami az egész szervezetünkre hat. Ha ez csökken, az agyalapi mirigy kapcsol és serkentő hormont kezd termelni, TSH-t, hogy hasson a pajzsmirigyre, ezért ha ez emelkedett, felmerül a gyanú az alulműködésre.
Kezeletlenül a kellemetlen tünetek mellett felelős a teherbeesés elmaradásáért, vetélést okoz, még is létrejött terhesség esetében pedig a magzat ideg- és agyi károsodását okozza.

Mitől alakul ki?
Bárkinél, bármikor kialakulhat! Nőknél gyakrabban, férfiakat ritkán érint.
Jódhiány, autoimmun gyulladás, hormonváltozás, gyógyszerek az elsődlegesek, ezen kívül örökölt is lehet, halmozódhat generációkon keresztül is (régen pedig ezt nem annyira figyelték, így nem tudni kinek volt a felmenők közül) és visszaüt egyszer csak. Sokszor nem tisztázhatóak, pontosan mitől. Megelőzni nem igazán lehet, az autoimmun gyulladást főleg, ha még nincs, akkor érdemes sok jódot vagy jódtartalmú ételt fogyasztani, de ha már kialakult, akkor tilos, életveszélyes is lehet!
A tünetek sokfélék, sokszor nem egyértelműek vagy nincsenek is.
Ezek gyakoriak:
• Állandó fáradtság.
• A bőr szárazzá és érdessé válik.
• A haj szárazzá és durvává válik.
• Rendkívüli érzékenység a hidegre.
• Erős és rendszertelen menstruáció.
• Az arc gyakran felpuffadt.
• Váratlan hízás-fogyás váltakozása.
• Lehangoltság vagy depresszió.
• Gyakori izomgörcsök, izomfájdalmak és nyomásérzékenység.
• A szokásosnál alacsonyabb pulzusszám.
• Székrekedés.
• Meddőség kialakulása.
• Szellemi lelassulás.
• Duzzanat a nyak alján, közvetlenül az ádámcsutka alatt.
• Csökkent nemi vágy.
 
Hogy nálam mi áll fenn és mi történt, mik voltak a tünetek, lejjebb kiderül!
Mi a kezelés?
Néha még elég a jódpótlás, de az esetek nagy részében hormonpótlás, általában élethosszig tartóan. Maga a gyógyszer megegyezik 100%-ban a szervez által termelttel! Ezt az endokrinológus szakorvos kontrollok segítségével állítja be, személyre szabottan. Tehát nincs olyan, hogy ami Julcsinak van, az nekem is jó.
 
Hogyan kezdődött nálam?

Azzal a tudattal, hogy szép lesz az eredményem, elmentem a vérvételre. Két nap múlva a leletem annyi csillagom lett, mint az égen. A legutóbbi vérvételen minden szép volt, most mi történt?? Őszintén, kicsit kétségbeestem és amint tudtam, mentem a házidokihoz.
Magas TSH (9,61 - a felső határérték 3,6), koleszterin, lyfo- és monocyta, fehérvérsejt (ez születésem óta), alacsony vas (vashiányos vérszegénység).
A háziorvosom nem volt valami bőbeszédű, annyit kérdezett: tudok-e róla, hogy pajzsmirigy alulműködésünk van (nekem és még kinek? :D ), hogy hízok-fogyok-e havonta. Nem... Ennyi volt.
Adott két beutalót és annyit mondott, hogy ő szíve szerinte már elkezdené a gyógyszeres kezelést. (ezt elutasítottam volna, hisz egy leletre nem lehet szerintem alapozni)

Még aznap elmentem a kórházba időpontot kérni nyaki UH-ra és endokrinológiára. Nyaki UH 2 hónap múlva. Endokrinológia nincs már idén (július végén mondták ezt) és jövőre sincs előjegyzés, semmi tanács, hogy mit csináljak. Ezen még az ultrahangosok is meglepődtek.
Másnap a házidoki erre azt mondta: nem olyan fontos ez, ha fél év múlva jutok el endokrinológushoz, akkor fél év múlva, fiatal vagyok és egészséges. Engem ez annyira nem nyugtatott meg, hogy beletörődjek.

Ezért felkerestem a régi gyerekorvosomat, aki 8évig látott gyakrabban és ismer, szívesen fogadott. Ő elmagyarázta, hogy pontosan mi is ez, mire számíthatok, megnézte a leletet és azonnal kaptam vastablettát, ezt félévente lehet ismételni, mert egy lépcsőfokra voltam a súlyos vérszegénységtől! Napozásra és sok vastartalmú étel fogyasztására utasított.
Nem ajánlotta, hogy várjak a helyi kórházra, mert lehet nem is lesz jövőre endokrinológiai osztály és ki tudja mikor romlik le az állapotom, most még szubklinikus (nincs vagy alig van tünet, határeset az érték, már erőlködik a pajzsmirigy a hormontermeléssel) de lehet 2 hét, hónap, év és lesznek súlyosabb tünetek, amikor már nehezebb lesz rendbe tenni. Nézzek másik kórházat, szívesen ad beutalót akárhová, ha hozok azonosítót, vagy van magán, helyben, akit ő ismer és ajánlja jó szívvel. Utóbbi mellett döntöttem, hisz az utazás árából kijön egy vizsgálat.
Felhívtam még azon a héten az orvost, akit ajánlott, és a nyaki UH napjára adott is időpontot, mert anélkül nem is mehettem volna hozzá. Lett volna már két hét múlva is időpont, csak az UH...

Eközben végiggondoltam az elmúlt 1-1,5 évet és rájöttem, hogy tavaly volt egy komoly vírusos megbetegedésem, aminek az egyik következménye az volt, hogy egy hétre teljesen megnémultam. Akár ez is kiválthatta. Sőt rájöttem, hogy vannak ám tüneteim is, amikről nem is gondoltam volna, mert annyira nem rosszak, csak vannak, hogy ettől lehetnek, tavaszi fáradtságra, stb-re gondoltam. Mert tavasszal kezdődtek ezek a dolgok, akkor a vizsgaidőszakra fogtam.
Ami nálam tünet (van/volt):
  • 2-3kg hízás (gondoltam a sok ülés, tanulás, de tornával se ment le)
  • fáradékonyság (8-10óra alvás után is nehéz kelés, bármikor tudtam délután szundizni, korábban soha!) és már a tornának is alig tudtam nekiállni
  • csapnivaló étvágy (alig ettem, nem volt étvágyam, sőt rosszul is lettem néha étkezés közben)
  • székrekedés 
  • rekedtség (erre a doki kérdezett rá, mert hallotta)
  • hideg kéz-láb 
  • rosszabb memória (korábban ebben voltam a legjobb), lassulás, tompulás

Eljött a nyaki UH, ehhez van egy story-m, ha nevetni akartok, olvassátok el itt. :)
Itt kiderült, hogy a lebenyek kisebbek az átlagnál, tehát hanyatlanak, minimálisan inhomogén, göb nincs és az erezettsége mérsékelten fokozott.
Ezzel a még kb. meleg lelettel mentem a dokihoz, aki felvette az adataimat, megmérte a nyakam körméretét, a pulzusomat, beszélgettünk, kérdezett, elmondtam a tüneteket. Megnézte a hasamat, striák nincsenek. Közepesen táplált vagyok. :D
Diagnosztizálta a pajzsmirigy alulműködést, atópiás és szubklinikus, tehát autoimmun és gyógyszert írt fel, Letrox 75-öt. Napi fél szem reggel, éhgyomorra, fél órával reggeli előtt. 6 hét múlva vérvétel és kontroll.

Közben meglátta az arcomat (nem volt rajtam smink) és megkérdezte, hogy a pattanásokkal mi a helyzet. Elmondtam, hogy már csak az államon vannak, régen mi volt, bőrgyógyász stb.. Azonnal tovább faggatott, menzesz és szőrzet, család többi nő tagja, részletesen. A nődoki legyintett az erős vérzésre, a fájdalomra, pattanásokra, nem kellett volna! Nem természetes!
Mivel hasonló gondok nem csak nekem vannak a családban, fennáll a PCO gyanúja a tünetek miatt, de mivel szedem a fogamzásgátlót, ami amíg nem akarok gyereket, jót tesz, pihenteti a petefészkeket, "kezeli". Megkért, hogy ha nőgyógyászhoz megyek, mindenképpen kérjek egy hüvelyi UH-t. Jövőre pedig 2 hónapra abba kell hagynom a fogamzásgátlót, hogy női hormonpanelt nézzünk. Ekkor fellélegeztem egy kicsit, hisz végre! Korábban eszembe nem jutott volna és két másik orvos se mondott semmit, a házi orvos Gentamicint akart adni...
5ezer forint volt ez az első konzultáció, a többi már csak 3ezer lesz.
El is mentem kiváltani a gyógyszert, a 100 szem 155Ft! Visszakérdeztem, hogy mennyi volt az eleje... :D
Másnap reggel kezdtem el a szedését. Akkor egy szem, mint a fogamzásgátló, ennek a fele kell.  Nem túl sok vízzel szoktam bevenni, mert ha 1 pohár vízzel fáj a gyomrom, ha csak fél pohár vízzel, akkor nincs gond. A fél óra hamar elszalad, öltözés, smink stb. Könnyen megszokható.
Az első, amiben javulást láttam az az alvás, végre kialszom magam, frissen ébredek, a memóriám is visszatért, nem bambulok el, felejtek el dolgokat!
Az arcom színe is életteli és azóta még nem volt pattanásom, ezt nagyon figyelem, hátha csak ez a gond!! :)
A rekedtség is megszűnt, ahogy kezem is újra meleg, bár a lábam még hideg. A székrekedés nagyon lassan javul, nem változik a testem (legalábbis én azt vettem észre, hogy hol puffadtabb voltam, hol nem, a ruhák alapján).
Az étvágyam még nem változott semmit, de igyekszem kevés glutént enni, sok zöldséget, gyümölcsöt és rostot enni, plusz sokat inni.


Lelkileg mi történt?

Nincs betegségtudatom, de amikor először mondták el ezt, egy dolog jutott folyton eszembe: ez velem nem történhet meg! Hisz egészségesnek éreztem magam, azt hittem ezeket más okozza, vitaminhiány, stb. Nincs ilyen beteg a családban, nekem miért van?! Szóval inkább ilyen szempontból hangolt le a dolog, de mióta látom a javulást, hogy nem okoz ez semmilyen gondot, elmúlt ez a fekete felhő.
Tűfóbiásként inkább a gyakori vérvétellel kell megbarátkoznom.

Na és ez az, amiért megszületett ez a poszt, hogy én se gondoltam volna, hogy ilyen gondom lehet! Aki a fent említett tünetek közül tapasztal többet is akár, kérjen egy vérvételt, pajzsmirigy hormonpanellel! Ez ingyenes, pár nap alatt megvan az eredmény, jobb megnyugodni, hogy nincs, mint hideg fürdőként szembesülni vele, főleg ha már vannak súlyos tünetek.  Sőt, ha a menzesszel vannak gondok, nem jön meg, fáj, sok, akkor is tessék utánajárni, mert nem normális!
Én most jó ultrahang diagnoszta nőgyógyászt keresek, nem tudom, hogy TB alapon van-e ilyen, szóval még az elején járok.

Remélem nem untattalak benneteket ezzel a poszttal és azért hasznosnak találjátok!
Visszajelzést szívesen vennék, hogy a továbbiakban legyen-e majd néha erről poszt, érdekel-e bennetek ez a témakör!

14 megjegyzés:

  1. Jobbulást és kitartást kívánok! Mindenféleképp hasznosak a betegségeddel kapcsalotas infók! Segíthet azoknak, akiknek hasonló tünetei vannak, de nem mennek el orvoshoz, nem gondolják komoly dolognak.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, igyekszem minél többet tenni az egészségemért és remélem a kontrollnál már közelebb leszek az ideális értékhez! :)
    Igen, ezt nagyon szeretném, mert a legnagyobb kincsünk az egészség! :)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem nagyon hasznos volt a bejegyzés, bár engem nem érint, de kitudja hogy mást mikor fog, jó ilyesmiről is beszélni. Az a baj, hogy nagyon nehéz normális és jó orvost találni (bőven van tapasztalatom), a legtöbb esetben jobban jár az ember, ha magánhoz megy, ott legalább van egy kis esély, hogy normálisan foglalkozik is veled, csak persze győzd finanszírozni.. A vérvétellel kapcsolatban átérzem a helyzeted, utálok vérvételre járni, szurit kapni és társai, én is félek tőle.. Kb. 14 éves koromig sosem kellett vérvételre mennem, tök büszke voltam rá, aztán egyszer csak egy betegség miatt el kellett mennem egyre, hát az valami katasztrófa volt, egy 3 éves kisgyerek is nyugodtabban várt ott mint én... :D Aztán később gyógyszert kaptam rendszeres szedésre, a doki mondta, hogy havonta kell járnom vérvételre csekkolni, hogy minden rendben van-e, hát mondom remek.., szerencsére annyira nem veszés, vannak ennél rosszabb dolgok is és pár alkalom után megszoktam, már ha ezt meg lehet szokni. Ettől függetlenül a helyzet változatlan, ugyanúgy utálom. Aztán jött az, hogy CT-re kellett mennem, MR-en is törzsvendég voltam, na ezek már rosszabbak egy szimpla vérvételnél, mert a kontrasztanyagot injekcióval adják be, úgyh azzal is megszenvedtem. Jobbulást kívánok, remélem hamar helyre jössz és nem lesz szükséged sokáig a gyógyszerre :)

    VálaszTörlés
  4. Első látásra nekem se voltak tüneteim, de ha jobban belegondolok, azért nem voltak, mert nem akartam észrevenni, és a környezetem se akarta. 6 kg-t híztam alig pár hónap alatt, amiért nagyon jól hibáztattam önmagam (azóta már szerencsére nem sok van belőle), évek óta lapszerűen töredeznek a körmeim (soha eszembe nem jutott, hogy ez hormonproblémára utal, szedtem rá vitamint, ápoltam, aztán beletörődtem), puffadás-székrekedés borzalmasan megvolt, de megtanultam kezelni, és én a végén már 12 órák után ébredtem hulla fáradtan, de előtte volt egy elég stresszes időszak. Én akkor mentem el orvoshoz, mikor lett egy 60 napos "ciklusom", aztán következőre se jött meg rendesen.
    Hátha ez is segít... :P

    VálaszTörlés
  5. Semmilyen betegség vagy csak tünet nem normális, sajnos a magyar egészségügy annyira szar, mintha afrikában lennénk. Jó a Julcsis példa, nagyon is valós, meg a faluhelyen való a szomszéd jobban tudja. Nekem 10 centisre nött meg a petefészek cisztám, mire észrevették, rendszeres vizsgálat!! mellett. A bőrgyógyász felírt egy ipari mosdókenőcsöt a hatalmas ragyagümöimre, pedig akkor már én kérdeztem rá, hogy nem lehet-e, hogy nőgyógyászati oka van. Szerintem túl sok csipszet ettem, csodás.
    Érdeks, mert a tünetek fele kb. rám is igaz lenne, de voltam tavasszal vérvételen, akkor minden oké volt. Ez is egy érdekes dolog, mert fájt a hasam, sokat, itt az orovos egyből elküldött vérvételre, EKG-ra, hasi ultrahangra mindezt másnap. Mi az hogy fél évet kell várni, és mi az már hogy ó fiatal vagy és egészséges.
    Nagyon jól tetted, hogy magánorvoshoz mentél, Magyarországon nem is mennék semmilyen TB alapúhoz. A helyedben biztosan keresnék egy normális háziorvost. Felháborító! Nagyon! Kiadadtam!
    Nagyon helyesnek tartom, hogy megosztod ezt másokkal is, egymástól tanulunk.
    Remélem a dolgok normalizálódnak, és remélem, hogy lelkileg nem visel majd meg.

    VálaszTörlés
  6. Édesanyámnak megmutattam az írásodott, ő is pajzsmirigy gondokkal küszködik! Jobbulást kíván ős is Neked, neki már szerencsére javultak kicsit az értékek. Nekem is voltak hasonló tüneteim, voltam hormonvizsgálaton, szerencsére nem a pajzsmirigyemmel van a gond, felborult a hormonháztartásom, most én is a " helyreállításán" dolgozom a nődokimmal.

    VálaszTörlés
  7. @Barbi (Beauty & Glamour Blog):
    Manapság sosem lehet tudni sajnos, főleg, hogy alig foglalkoznak vele.
    Igen, nekem a legközelebbi kórház, ahol van endokrinológia, 35km kocsival, ott is hosszú a várólista, azt nem tudom milyen dokik vannak, kettőt írtak a honlapon össz-vissz.
    A vonatjegy kb. egy magánkezelés ára, Pestet már nem is említem, oda csak 5ezer az útiköltség (vonat + max 4db vonaljegy) és hát általában az ilyesmik nem a pályaudvarok körül vannak. :'D
    Itt legalább nem éreztem azt, hogy ki akar tessékelni, meg meghallgatott.
    Körülbelül én is, hozzám képest a kicsik hősök, rám meg rám van írva, hogy pánikolok :D
    Sose jó ez az orvososdi, szerintem tuti van valami szadijuk a dokiknak is, hogy ilyeneket csinálhatnak velünk :D
    Azt hiszem én is ráfekszem a megszokásra, jobban járok.
    Köszönöm szépen, én is remélem, legjobban azt, hogy nem lesz szükség nagy emelésre és elmúlnak a tünetek. :) Neked is mielőbbi gyógyulást kívánok, minél kevesebb kellemetlen vizsgálattal! :)

    VálaszTörlés
  8. @Virág Cseresznye:
    Nálam is inkább az volt, hogy nem akartam tudomást venni róluk, hisz ezek annyira "semmik".
    Én is ebbe voltam, hogy biztos nem figyelek eléggé magamra, biztos az idő... aha...
    Hú, a körmeid azóta helyre jöttek?
    Ezt a puffadás-székrekedés most nálam téma, nagyon figyelek, hogy mit eszek, amióta több az energiám, mozgok, hála segít, az önbizalmam is visszatért.
    Egy kis borulás volt akkor nálad is :D Nálam mindig ezek a pattanások az államon, kiborítanak. Lekopogom, hogy ebben a ciklusban még nem volt! :D

    VálaszTörlés
  9. @Ildie:
    Abszolút egyet kell értsek, a bőrgyógyász is a pattanásokra írt bűn drága krémeket, havi 10e lett volna.. kipróbáltam, égette a bőröm, a pattik maradtak, a bőröm meg folyton piros volt, fájt. Hát a nyaralását nem finanszírozom ilyen áron, se! A nőgyógyászt nem is javasolta, biztos nem eszek jól.
    Ez a szomszédos dolog már megnyílvánult, hogy "biztos neked is azért van, van egy ismerősöm (hirtelen mindenkinek van egy pma-es ismerőse :D ) és ezt szed, azt csinál, neked is biztos. A legjobb az volt, hogy próbáltak lebeszélni róla, hogy xy-nak fáj tőle a gyomra, nem szedi a gyógyszert és semmi baja. Lehet, de jobb napi fél szem gyógyszer, mint a sok tünet, főleg addig amíg csak pár kg a felesleg, nem 20-40kg, mert az is benne van ennél.
    Mi lett a petefészkeddel utána? Itthon láttak el vagy már kint?
    Addig jó, amíg nem mutat semmit a vérvétel, addig lehet vitaminhiány vagy más, ártatlanabb. :) Ne is legyen! :)
    Ez jó lenne, ha itthon is alap lenne, csak hát mindenkit kb hipohonderként kezelnek... Ha bajod van, tuti bebeszéled, elefántot csinálsz a bolhából... Oké, hogy van aki tényleg, csak figyelemre vágyik, de ez könnyen ellenőrizhető, aki meg tényleg beteg, az le van kakkantva.
    Én is jó döntésnek gondolom, mert addig minden jobban kezelhető, amíg nem súlyos.
    Gondolkodom rajta, de hála nagyon ritkán kell hozzá mennem, addig jó, mert a szomszédban van, a másik, aki lehetne, az nagyobb kontár!
    Remélem a jövőben is velem tartasz! :)
    Már várom a kontrollt, igyekszem lelkileg jól viselni, inkább ez a bánásmód, ami rossz, hogy némelyik orvos hülyének nézi az embert.

    VálaszTörlés
  10. @Zitu:
    Én is jobbulást és javulást kívánok neki! :)
    Minél előbb állnak be a jó értékek, annál hamarabb javulnak a tünetek hála, most várom a kontrollt.
    Akkor gondolom te is rendszeresen vagy szűrve erre is. Nem ördögtől való dolog, már belátom.
    Azt is jó helyretenni, főleg, ha jó nődokid van, aranyat ér egy lelkiismeretes orvos! :)

    VálaszTörlés
  11. Még Magyarországon volt, nem kezelték, kivették mindenestől, mert már 10 centisen nem lehetett mit csinálni vele. Elég sok tízezret hagytam az orvosnál, hogy a TB alapú kórházban mégis ne csak a TB figyeljen rám, de így is egy horror volt az egész. Persze mindenkinek lett egy ismerőse, akinek ugyanilyen baja van, ez már csak természetes.
    Ha valami csak Amerikában kapható csodagyógyszert ajánlanak, írjál nyugodtan, beszerezzük :)

    VálaszTörlés
  12. Oh, sajnálom :( Máshogy nem is nagyon megy, ez az, ami szintén felháborít engem, hogy elvileg ez a havi 6600valamennyi és ez jár érte!
    Kicsit ijesztő is ez ilyenkor, sőt meg is egyeznek a dolgok! :D
    De drága vagy! Mindenképpen írok, ha valami ilyesmi szóba kerül! :)

    VálaszTörlés
  13. Nóri, ez még annyira nem gáz! :) Ne is legyen betegségtudatot, mert a tüneteid annyira nem durvák és időben kiderült. Nekem veleszületett és nagyon agresszívak a tüneteim sajnos, de az elmúlt évek alatt egyet megtanultam: komolyabb betegség=komolyabb pénzbefektetés. Viccen kívül én egy forintot nem adóznék havonta tb-re, nemhogy 20ezret,mert ha valamit komolyan ki akarsz vizsgáltatni és kontroll alatt tartani, akkor sajnos fizetni kell. Ezt nem lehet megszokni szerintem. Nekem sajnos 10 kilós ingadozásaim vannak és először a hajam hullik és az idegeimre megy rá, ha épp rossz a hormonszintem; így a dolog kibírhatatlan sokszor.
    Nőgyógyásznál én a magánt ajánlom, az ultrahang elég kellemetlen önmagában is...bár nagyon nyugtató, hogy rendesen mindent megnéznek :) Azért felhúztam a szemöldökömet arra, hogy a THS eredményed határeset, múltkori fiatal és modernebb doktornő mesélte, hogy Amerikában sokkal jobb eredménynél is már nagyon odafigyelnek és írnak gyógyszert, egy másik azt mondta, hogy a mi korunkban az 1-2 közti eredmény lenne jó.
    Fel a fejjel és addig üsd a dokikat, amíg nem vagy 100%-san jól!

    VálaszTörlés
  14. Így belegondolva örülök, hogy időben elkaptuk és nem várták meg, hogy nagyobb gondokat okozzon. A veleszületett ennél tényleg ezerszer rosszabb és sajnálom, hogy ezzel kell küzdened :( Ha szeretnél beszélgetni, nyugodtan megkereshetsz! :)
    Komoly pénzügyi befektetés valóban egy betegség, ha az ember nem akar éveket várni, emberi bánásmódot akar kapni és esetleg később emlékeznek is rá, kérdezhet.. Szívem szerint én se tenném, mert ha már mindenért külön kell fizetni, akkor mi értelme?!
    10kg elég nagy ingás és a hajhullás is nagyon idegesítő tud lenni. Ráadásul nem sokat lehet tenni ellene, mert ugye a gyógyszerek felszívódása se 100% (kb 80-90) helyes szedés mellett sem. Gondolom befolyásolja egy csomó minden. Éljen az emberi szervezet összetettsége! :D
    Évente muszáj, hogy meglessék mi folyik odabent, bármennyire kellemetlen. Magán lesz a vége, mert tb-re nem bízok abban, hogy azt néznék meg, amit én szeretnék... :\
    Ugye? A határérték 3x-os értéke... Igen, én is olvastam több irományt erről és videókat is néztem, sokkal kevesebbre is írják a gyógyszert. Az 1-2 elég messze van a 9től :D
    Köszönöm szépen és ütni fogom! :D Neked is kívánok tünetmentes és egészséges mindennapokat! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha megosztod velem a véleményedet/észrevételedet!
FIGYELEM: technikai okok miatt nem tudok közvetlen választ írni, ezért pipáljátok ki az "értesítést kérek" lehetőséget, így kaptok értesítést a válaszomról!

Üzemeltető: Blogger.

© Nóra tükre, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena