2015. április 10., péntek

~ Glamour-napok horoszkóp 2015

Javában tartanak a Glamour-napok, remélem mindenki kihasználja a kuponokat, akinek van lehetősége! Én egy kis vicces vásárlásra vonatkozó horoszkópot készítettem nektek!



Kos
Céltudatosan, lényegre törően vásárol, sőt akár listát is összeállít, amin jól meggondolt, szükséges dolgok vannak. Azonban nem áll távol tőle az impulzusvásárlás sem, így a Glamour-napok alatt valószínű olyasmi is a kosarába kerül, amit ott a boltban lát meg és ott gyorsan dönt úgy, hogy kell. Ezért Kosok, vigyétek magatokkal a kuponokat, nehogy emiatt maradjatok le egy jó kis termékről! Gyakran vásárol egyedül, mert nem szereti, ha függ valakitől, várni sem szeret, így érdemes azokra a helyekre menni, ahol valószínűleg kisebb a tömeg.

Bika
Ő a fegyelmezett vásárló, nem vesz semmi feleslegeset vagy nem tervezettet, mert fontos számára az anyagi biztonság, de amit eldöntött, hogy megvesz, azt addig keresi, amíg meg nem találja. Nála van biztonságban egy bankkártya, nem valószínű, hogy túllépi a vásárlásra szánt keretet. Kedveli ezeket a napokat, mert olcsóbban juthat hozzá kedvenc termékeihez és még egy ok, hogy élvezhesse az életet. Szereti a finomságokat, szóval a különböző étel-ital kedvezményeket ő tuti kihasználja és jól teszi!

Ikrek
A pozitívan zűrzavaros, levegős jegy a Glamour-napok alatt sok pénzt költhet el, mivel nem igazán tervez és rendszerezi a vásárlásra vonatkozó gondolatait. Szeret sok helyre ellátogatni, mindenhol megnézni a dolgokat, hátha akad valami. Ő az igazi impulzusvásárló, ha meglát egy akciót, ő él vele. Valószínű a legtöbb kupont ő használ fel, ráadásul sok félét, sok helyen. Ikrek, csak annyi pénzt vigyetek magatokkal, amennyit nem sajnáltok elkölteni és máris nem lesz gond, ha megláttok valamit, főleg, ha van rá kupon! De figyeljetek az esetleges átverésekre, hibás termékekre!

Rák
Vásárolni a barátnőkkel a legjobb, ő pedig igazán szeret velük elindulni és a figyelembe venni az ő terveiket, véleményüket is ez idő alatt. A nagy tömeg riasztja, nyomasztja, ezért neki is érdemes olyan időpontot és helyszínt találni, ahol kevesebben lehetnek. Sőt ő az aki még a családtagoknak is visz haza valamit.Az otthonszépítő kuponoknak nagy örül, valamint a jól bevált termékeket is ilyenkor veheti újra.

Oroszlán
Neki azok a kuponok okozhatnak örömet, amelyekkel luxustermékekhez juthat hozzá, ilyenkor igen kedvező áron. Szereti azokat a helyeket, ahol van tanácsadás, sminkelés, ki lehet próbálni a termékeket. A parfümök pedig különösen előkelő helyen állnak a listáján, utána pedig az elegáns helyek, ahol minőségi termékeket vásárolhat. Ő lelkesíti a barátnőket, hogy menjenek el vásárolni, ad a véleményükre és szüksége van a pozitív visszajelzésre, amit ő is megad nekik. Élvezi ezeket a napokat.

Szűz
Csak semmi felesleges pénzköltés, ezért ezeket a napokat kihasználja, mert az ár-érték arány kiválóvá válik a kedvelt termékeire. Olyasmi, ami nem minőségi, nem éri meg az árát, őt nem érdekli. Azonban, ami megéri és tökéletes az ár-érték aránya, azért addig hajlandó menni, amíg fel nem kutatja! Rendszerez és elemez, mielőtt vásárolna, így nála nem fordul elő olyasmi, aminek ne járt volna utána előtte. A kuponokat is gondosan beosztva, listával megy vásárolni. Riasztják azok a helyek, ahol nincs tisztaság, azonban tisztítószereket, egészséggel kapcsolatos kuponokat biztos el fog használni.

Mérleg
Ékszerek, sminktermékek és ruhák. A Mérlegek ezeket a kuponokat biztosan elhasználják a Glamour-napok alatt, mert természetüknél fogva vonzódnak ezekhez. A minőség az első számára, ezért az ár csak másodlagos, ha a terméket szereti, így viszont néha becsúszik egy-egy felesleges termék is, de később valószínűleg hasznosítani tudják. Nekik is érdemes keretet szabni a dolgoknak. Nem érdemes olyan helyre mennie, ahol bármi negatívan hathat rá, pl. sok a feszült ember, a vásárlás pokollá válik számára, valamint annak is, aki vele van. Számít neki mások véleménye, ad is rá erősen.

Skorpió
Számukra az igazán különleges, nem mindennapi, extravagáns dolgok a vonzóak, ők ezekre fognak lecsapni a Glamour-napok alatt. Azonban végletesek, így előfordulhat, hogy az első napon semmit nem vesznek meg, mert rájönnek, hogy nem kell, annyira nem szükséges, kibújik egy kicsit a zsugori énje, de a következő napon akár mindent, amiről hallott és jó, azt megvesznek, ezzel pedig lenullázhatják akár a kártyáikat. Ha azonban valamire nagyon szüksége van, nagyon szeretné megvenni, azért a világ másik végére is elmegy.

Nyilas
Alapvetően is szeretnek vásárolni, ők akár mindennap elmennek boltba. Ezért imádják a Glamour-napokat, hisz ez egy lehetőség erre, hogy 3 napon keresztül vásároljanak, különböző helyszíneken. Sok kupont beválthatnak ilyenkor, főleg értékes, érdekes dolgokra, amikből nem ad alább, számára nagyon fontos a minőség, a mennyiség már kevésbé érdekli, ezért képes akár várni is a kiszemelt termékre, másnap ismét visszatérni az adott boltba. Ő az, aki biztosan reklamál, ha kicsit is úgy érzi, sérthetik a jogait vagy döntés szabadságát.

Bak
A mának él, nem halasztja  el a dolgokat, így ő is az első nap már biztosan vásárolni megy. Tervezi a vásárlást, de jól jön neki, ha megy vele egy olyan barátnő, aki kicsit irányítja, de nem szól bele a dolgába. Tisztaságmániájuk is valószínűleg van, így ők lecsapnak ilyenkor a higiéniás termékekre, tisztítószerekre és parfümökre, a finom illatú sminktermékekre, testápolási termékekre is. A kuponok miatt pedig van egyfajta keret, ami neki kifejezetten jót lesz. Ösztönzi őket, ha tartaniuk kell magukat valamihez.

Vízöntő
Meglepetés kedvelő, ezért számára azok a kuponok is örömet okoznak, amelyről csak a helyszínen tudja meg, mire tudja beváltani. Azokat azonban amelyekre szigorú beváltási körülmények, előírások vonatkoznak, szinte taszítja őket. Számukra fontos a szabadság, a korlátlanság. Gyorsan szereti intézni a vásárlásait, gyakran egyedül teszi mindezért. Az extravagáns, extrém dolgokat szeretik, főleg az egyedi darabokra vadásznak, hogy önmaguk lehessenek. A különböző kütyük, elektrotechnikai eszközök is közel állnak hozzájuk, mert szeretnek haladni a korral.

Halak
Kedvelik a Glamour-napok körüli nyüzsgést, emberekkel körülvenni magukat, de csak a háttérből szeretik mindezt figyelni. Ezért gyakran a hobbijuk valamilyen művészettel kapcsolatos dolog, ők azoknak a kuponoknak örülnek, amelyek segítségével alkothatnak valamit a későbbiek folyamán. Hajlamuk van nekik is a keret túllépésre, de az adakozás sem áll messze tőlük. Tehát ha valakinek segítség, felesleges kupon kell, ő valószínűleg felajánlja majd neki. Azonban észben kell tartaniuk, hogy ezekben a napokban is lehet csalódni és nyitott szemmel kell járni, hogy ne fussunk bele olyan akcióba, ami átverés.


Természetesen senkinek nem kell véresen komolyan vennie mindezt! Sok-sok horoszkópos jellemzést, elemzést olvastam el, majd megalkottam mindezt. Csak a Glamour-napok miatt készítettem el. Remélem tetszik nektek! :)

Ti hogy álltok a napokkal? Végeztetek már vagy még csak most jön a java? Írjátok meg, mi a jegyetek és mennyire igaz rátok.

4 megjegyzés:

  1. Én vízöntő vagyok és minden szava igaz rám, úgyhogy ügyes vagy :) Ha magamnak megyek vásárolni akkor csakis egyedül teszem, mert idegesít a másokhoz igazodás. És a küyüs rész is nagyon igaz, egy Media Markt-ban kétszer annyi időt el tudok tölteni mint egy egy sima butikban :)
    Most nem Glamour napoztam, de talán majd az őszi összejön.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, aranyos vagy, ennek nagyon örülök, igyekeztem ám! :) Anyukám is vízöntő, rá is igaz, magának csak egyedül tud, én max nehezítő körülmény vagyok olyankor (mérleg vagyok) :D

      Törlés
  2. Pontosan!!!!! :D Szűz... (T Alexa)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, örülök, hogy stimmel, egész jó eddig az arány! :)

      Törlés

Köszönöm, ha megosztod velem a véleményedet/észrevételedet!
FIGYELEM: technikai okok miatt nem tudok közvetlen választ írni, ezért pipáljátok ki az "értesítést kérek" lehetőséget, így kaptok értesítést a válaszomról!

Üzemeltető: Blogger.

© Nóra tükre, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena