2015. november 4., szerda

Catrice Camouflage folyékony korrektor teszt

Nem is olyan régen jelent meg a tégelyes "kistestvéreként" és mivel én a tégelyes dolgokkal hadilábon állok, erre csaptam le a Glamour-napokon, mára megérett a teszt is róla!


A tégelyes dolgokkal annyira nem vagyok jóba, nem szeretek belenyúlkálni a sminktermékekbe, ráadásul a textúra is más, nehezebben eldolgozható az ilyen termékek esetében, ami pl. a szemkörnyéken kifejezetten kellemetlen. A bőrhibákra van más megoldásom. A szem alatti karikákkal viszont nem tudtam mit csinálni, az alapozó kevés volt, így merült fel egy jó fedőképességű folyékony korrektor megvásárlása és konkrétan ez a termék végül.

A csomagolása számomra ideális, appikátoros, aminek pont jó a hossza, nem karcol, puha, nem is érezni a bőröm. Néha picit többet vesz fel, ezt le lehet húzni a szélén vagy kevésbé rányomni a bőrre. Utána úgyis ujjal dolgozom el. Az egész maga keskeny, kicsike, neszesszer barát, jól zár és kívülről is látni pontosan mennyi van benne.
Ugye azt mondanom sem kell, hogy ettől függetlenül az applikátorral magával nem nyúlunk gyulladt, sebes dolgokhoz! Oda inkább külön, kézzel tegyük fel a korrektort és mossunk kezet utána, ne hurcibáljuk szét a bacikat!


Az enyém a 010-es Porcelain árnylat, ami a legvilágosabb, rózsaszínes és nekem pont stimmel. A 020-es valamivel sötétebb és sárgásabb.




Amit ígér:
Sötét karikák, bőrhibák, piros foltok, pattanások – most már mind a múlté – a Folyékony Camouflage optimális fedést biztosít a makulátlan arcbőrért. A folyékony korrektor magasan pigmentált, vízálló és hatása hosszan tartó. Elérhető két árnyalatban. - Ez áll a honlapjukon.
Folyékony, magas fedésű, ultra-tartós korrektor. Tökéletesen elfedi a szem alatti karikákat, a bőrhibákat és még a tetoválásokat is. Alkalmazás után érdemes hagyni száradni. Szükség esetén több rétegben is alkalmazható. Vízálló. Bőrgyógyászatilag tesztelt. Ez pedig a terméken.

A textúra nagyon könnyed, egyáltalán nem érezni a bőrön. Kevés is elég belőle, szemkörnyéken, ha sokat teszünk fel, beleül a ráncokba, építhető, tehát ne féljünk, ha az első vékony réteg nem adja azt a fedést, amit akarunk, bár nálam még nem volt szükség 2. rétegre. Közepesen gyorsan szárad, ezért érdemes nem egyszerre felvinni mindenhova, különben van egy kis hajlama kukacosodni, ott marad egy körvonal, ahogy picit már megszáradt, hanem részletekben haladni vele.
Magas fedést lehet vele elérni. Ahogy a képen is látszik nálam. Bár ez még akkor készült, amikor nem találtam el 100%-ig a mennyiséget, de szerintem a különbség látszik. A szemhéjamra is szoktam tenni, szemhéjalapnak is kiváló, nekem amúgy is barnább a szemhéjam, csak figyelni kell, hogy utána kb. fél percig ne nyissuk ki a szemünket, így nem ül bele a ráncokba ott sem.
Furcsa, hogy a szem alatti részen semmilyen oxidációt nem vettem észre, sem a szemhéjon, de ha az arcom más részén használom, kicsit oxidálódik, nem kiabál hála és jól eldolgozható, de ez különös, nem tudom miért lehet ez.

A tartóssága is szuper, ami nekem most nagyon fontos lett, mivel az alapozóm hajlamos órákkal a sminkelés és púder után is megfogni a ruháimat, erősen kopni. De a szemem alatti rész mindig olyan, ahogy reggel láttam! Mindig fixálom egy kevéske púderrel, egyébként pedig nem fénylik, természetes hatású. Lemosáskor ott a sminklemosókendőn a színe. Nem problémás egyáltalán az eltávolítása.

Pattanást, irritációt eddig nem okozott, egy kezdő pattit picit bedurrantott az elején, de az szerintem amúgyis így történt volna (ezt már sose tudom meg), mert azóta nem volt ilyen gond, viszont nem is nagyon használom ugye pattanásokra, arra ott a tégelyes termékem.
Nem szárít, nem emeli ki a szárazabb részeket, előfordult, hogy nem használtam előtte a szemkörnyékápolót, akkor sem húzódott vagy lett volna kellemetlen.

Van illata, de őszintén én észre se veszem, csak akkor éreztem, amikor direkt megszimatoltam: citromos-friss illat. Akit az ilyesmi zavar, az feltétlen szimatolja meg a tesztert a boltban és úgy döntsön! A szín szempontjából is ezt tudom azért javasolni, egymás mellé kenjétek fel a teszterből mindkét színt és hasonlítsátok össze. Én például úgy érkeztem a Rossmannba, hogy a 020-as árnylatot veszem majd meg, szerencsére volt kint teszter, egymás mellé kentem őket a kezemen és az arcomhoz hasonlítottam a tükörben. Bizony sötét lett volna és sárgásabb, mint kellett volna, így a 010 jött haza velem.

Elég sokáig fog kitartani, mivel 5ml-es és kis mennyiség kell belőle.
1200Ft azt hiszem a rendes ára és még szerintem úgy is megéri ezt!

Ti milyen korrektort használtok?

4 megjegyzés:

  1. Én a Maybelline Fit Me korrektort használom, és nagyon szeretem. :) Viszont ezt a Catrice darabot már azóta ki szeretném próbálni, hogy kijöttek vele, úgyhogy következő otthonjártamkor lehet, hogy beújítok egyet. :)

    VálaszTörlés
  2. Hű, ezt a korrektort még nem is láttam :O Mondjuk felénk a Dm-es Maybelline polcok mindig ki vannak fosztva, a Rossmannban pedig két papírtálcás van, amin csak azok vannak, amik nagyon népszerűek.
    Szerintem megéri, én hétköznap van, hogy csak ezt dobom fel egy kis púderrel! :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem eddig szem alatti karikákra nem vált be nagyon semmi, aztán kipróbáltam ennek a korrektornak a tégelyes változatát és az végre jó lett erre a célra, de valamikor szerintem beszerzem ezt is, hátha..

    VálaszTörlés
  4. A tégelyest nagyon dicsérik, ez egy fokkal kisebb fedést ad, ahogy a képeket néztem, de az állaga viszont jobb ide, szóval tényleg meg kell próbálni, esetleg többször bemenni a tesztert megnézni. Én így szoktam amúgy. :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha megosztod velem a véleményedet/észrevételedet!
FIGYELEM: technikai okok miatt nem tudok közvetlen választ írni, ezért pipáljátok ki az "értesítést kérek" lehetőséget, így kaptok értesítést a válaszomról!

Üzemeltető: Blogger.

© Nóra tükre, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena